Annak ellenére, hogy laza hetem van a munkahelyen (hétfő, kedd szabin, a csapat nagy része megint Japánban), nagyon örültem a pénteknek.
Mivel Japánban lévők körülbelül 2-kor kiléptek, a maradék kolléga meg elszállingózott 4-ig szépen lasan, így úgy döntöttem, hogy hazamegyek a fél 5-ös vonattal. Igaz kinéztem egy programot (a Nagy kékséget vetítették az ideiglenes szabadtéri moziban), de Robert ekkor előállt az ötlettel, hogy menjünk sörözni, vagy hozzájuk, vagy valahova. Nekem ugye nem kell kérvényt benyújtani :) Sör, naná, hiszen a hosszú monszun időszakban épp a tegnapi nap volt egy kissé forró és száraz idő. Persze utólag jó döntés volt nem a mozit választani, mert az eső csak visszatért a vetítés idejére.
Szóval Robert felhívta a feleségét, hogy akkor jön a kolléganő is, ugye nem baj. Felesége mexikói, de ezt már említettem, viszont most itt vannak a rokonok is, apja, anyja, meg tesó és unokatesó. Latinék Nyonban sétálgattak (kivéve tesó és unokatesó, mert ők Párizst látogatták meg), szóval megbeszéltük, hogy körülbelül egyszerre érjünk a lakásba. Mi ketten már az állomáson akartunk sört venni, de a vonatot így lekéstük volna. Miesben leszálltunk (ott találtak ők lakást és 1 hete beköltöztek), mondta otthon van sör, no problem. Na de olyan nagyon meleg volt, hogy módosítottuk az útvonalat és betértünk a tóparti sörözőbe.
Igazi, jófajta kockás-terítős étterem. 7,80 volt a két kicsi sör :)
A képen a srác, aki egyedül ül, az Robert
Ez meg a kilátás a helyről:
Szinte egyszerre értünk a lakásukhoz a család többi tagával. Érdekes, hogy már rég láttam Noah-t a kisfiukat, de úgy örült nekem, hogy még puszit is kaptam. Aztán engem rángatott mindenhova, ha meg leültem, mellém ült, már-már hozámbújt. Nagyon édes :) Eleve nehéz megérteni egy kétéves gügyögését, de ha mindezt angolul és spanyolul teszi...hát, nem egyszerű. Kapott nagymamától textil halakat, azokat kellett kivinni a teraszra, mert az volt az agua (víz). A csucsu pedig a vonat, azt már korábban megtanultam. De a nevemet nem jegyezte még meg, Sebaj, néha csak úgy megüt ahol ér, az azt jelenti, hogy hé gyere, te.:)))
Megmutatták a lakást, nagyon jó, hatalmas terasszal, a nappali pár lépcsős szinteltéréssel feljebb van a hálószobáktól. Szép, nagy, felszerelt konyha van, a sütőn kívül még egy gőz sütő is van (elnézést, ha nem jól írom a nevét, most láttam először ilyet és ők angolul steam ovennek hívták). Megjöttek a bútoraik és egyéb dolgaik Ausztráliából, így már egyből otthonos is lett az egész. Persze vásároltak is egy szép ovális étkezőasztalt az interioban, meg gyönyörű székeket hozzá a pfisterben (ők ezt így mondják, pífájszter, nagyon vicces, pedig azt hiszem ez egy név, az alapító neve, aki mondjuk pfiszter józsef volt - na jó megnéztem a wikipédián most, az egyik alapító William Pfister)).
A kék jobb részén a kék és sárga székekről van szó (http://www.pfister.ch/fr/marken/atelierpfister?11):
Vettek egy kanapét, szőnyegeket, kisfiúnak a netről egy hajó alakú ágyat stb. Még úgy láttam nekik is csak az izzók lógnak a plafonból, mint nálam. De hát ez egy hosszabb folyamat ugyebár.
Megmutatta az újonnan vásárolt samsung tv-t, meg valami power bart, ami nekem csak egy hangszóró, de ő arról áradozott sokáig. Fogalmam sincs mi az :) Ezzel összekapcsolta a tabletjét, hogy hallgassunk zenét youtube-ról és hát pont Queent akart keresni, mondtam már akkor írja be azt hogy "tavaszi..". Így aztán meghallgattuk Freddietől a tavaszi szél vizet áraszt csodálatos magyar dalocskát :)) Mondta is az öregeknek spanyolul, hogy ez egy magyar népdalt, lelkesek voltak. Amúgy kicsivel később a vacsinál, anyuka megkérdezte hogy Budapesten milyen nyelven beszélnek. Mikor mondtam hogy hungarian, akkor kicsit elgondolkodott. Szerintem sosem hallott még rólunk. De nem baj ez, én sem tudok sokat Mexikóról, például ők sem tűntek drogkartelesnek.
Liliana szülei kedvesek, valószínűleg a tehetősebb rétegből valók. Az édesanya munkájára emlékszem Robert elbeszéléseiből (amúgy iszonyú sokat beszél és egy idő után azt veszem észre, hogy már nem figyelek), fogorvos volt, de már nem praktizál hanem tanítja. Faterra nem emlékszem. Ő tipikusabb mexikói, alacsony vékony emberke, de nagyon csendes, és nagyon segítőkész, mert például ő szedte össze az asztalt a vacsora után és pakolgatta az edényeket el. Mivel nem beszélnek angolul, nem nagyon tudtunk dumálni, csak a lányuk segítségével. Pedig nekem egy idő után egyre jobban ment volna a szövegelés, miután még ott is megittunk 1 sört, meg 2 tequilát, aztán a vacsorához 2 pohár vörösbort. szerencsére az étellel jól tele lettem. Sült csirke volt, mexikói ízesítéssel, azt mondták, de nekem olyan volt mint egy sült csirke, grillezett zöldségekkel. Jó hát nem vagyok egy gourmet :)
Etettek velem mexikói "húúú vigyázz mer nagyon csípős" chipset is, de persze nem tudhatták, hogy én magyarként hozzá vagyok szokva az ilyen ízekhez.
Viszont a tequilát simán ittuk (mondták, hogy Mexikóban nem divat a só és citrom), először meg is ijedtem, hogy ajaj, hogy bírom majd. De kiderült, hogy nem volt olyan nagyon erős az sem, de azért másodszorra már szóltam, hogy csak fél pohárral kérek.
Jut eszembe, a reptéren vettem egy üveg 6 puttonyos tokajit, meg meggy pálinkát. Nem volt szatmári szilva sajnos. Azért hoztam ezeket, hogy, ha majd hívok vendégeket, akkor legyen valami magyar is itthon. Mondtam is Robertnek, hogy otthon anyuval átbeszéltük a pörkölt ("gulás") rejtelmeit, így majd egyszer tudok nekik egyet készíteni. Mondanom sem kell, hogy belelkesedett. Annyit kell tudni, hogy az első felesége francia-magyar volt, így a volt anyósa állítólag nagyon finom "gulást" csinált és az az egy nagyon hiányzik neki. Amikor vettem a tv-t és a porszívót, akkor ő segített felhozni és cserébe megígértem neki ezt. Persze én sosem voltam nagyon oda a pörkölttért, de majd megerőltetem magam.
Este a 10-s vonattal hazajöttem, visszakaptam a felfújható ágyamat, a paplant majd legközelebb, hogy ne cipekedjek sok szatyorral.
Szóval ilyen volt az én holland-mexikói-magyar estém itt Svájcban a Genfi-tó környékén.
